Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

A Darányi Horvát Kisebbségi Önkormányzat szervezésében került sor 2009. április 3.-án Frankovics Györgynek (Đuro Franković), a Pécsi Tanárképző Főiskola Horvát-Szerb Tanszéke nyugalmazott tanárának előadására, "A Drávamenti  Horvátok történelme a Honfoglalástól a ll. világháborúig" címmel. Talán elsősorban a témának, de a szervezőknek is köszönhetően Kép a Művelődési Ház tárgyalóterme megtelt a téma iránt érdeklődőkkel. A közönség soraiban voltak potonyi és kastélyosdombói polgárok is, a helyieken kívül. Darányból szép számmal képviseltette magát az Önkormányzat és a civil szféra. 
A hallgatóságnak a kisebbségi önkormányzat elnöke, Verkóvci László mutatta be az előadót, akit egyébként többen személyesen is jól ismernek. Ez persze érthető is, mivel az előadó
Lakócsáról (Lukoviąće) származik.
Az érdeklődők átfogó képet kaptak a Honfoglalás-kori Kárpátmedencéről, az itt élő népek asszimilációjáról, az
István király szellemiségét hordozó befogadó magyarság és más nemzetek, nemzetiségek viszonyáról, majd az l. világháborút követő trianoni "békeszerződés" népeket, nemzeteket érintő rendelkezéseiről, s benne a "szerb-horvát-szlovén királyság" trianoni küldöttségének ügyes politikai taktikázásairól.
Érdekes következtetések hangzottak el a Mária Terézia idejében rögzített urbániumok elemzése kapcsán, mint megtudtuk, a családnevek elemzése jól behatárolja az adott időben ott élők nemzetiségi hovatartozását.
Egy hozzászólásra reagálva trianon-ügyben az előadó megerősítette; annak idején bárki is lett volna a magyar békedelegáció tagja, semmit sem tudott volna elérni, hisz' a békeszerződés már kész szövegezésben várta a magyar küldöttséget, csak annak aláírását kellett (volna) megejteni a delegációnak.
Az előadás végén, a kötetlen beszélgetés perceiben ígéretet kaptunk arra, amennyiben erre igény van, a mai előadásnak lesz folytatása is. Ennek megszervezésére az őszi időszak tűnik a legmegfelelőbbnek, a szervezést a kisebbségi önkormányzat továbbra is magára vállalta.
Végezetül a szervezők nevében ezúton is megköszönjük Frankovics Györgynek ezt a szép előadást, a fórumon résztvevőknek pedig a megjelenést és a téma iránti élénk érdeklődést.

[VISSZA]

 
 

 

Profilkép


Facebook



Látogató számláló


Statisztika

Online: 2
Összes: 181134
Hónap: 2017
Nap: 52